30. Spar Budapest Maraton beszámoló
Különleges évforduló és különleges nap volt 2015.10.11. Budapestnek, mert ez volt a a 30. maraton a városban, és különleges volt nekem is, mert nekem ez volt a tizedik maraton teljesítésem. Életem leglassabb maratonja. De a legélvezetesebb is egyben.
Nem terveztem….
Eredetileg nem terveztem most maratont futni, egyrészt mert nem voltam rá felkészülve, nem igazán futottam hosszúakat az elmúlt hónapokban, másrészt már a jövő évi sport céljaim lebegnek a szemem előtt, amire egy hosszú tudatos, laza alapozást terveztem. Ennek az alapozó vagyis előalapozó szakasznak lenne a része az idei ősz, amikor is nem csapom szét magam, hanem pulzus kontrollal dolgozom bringán és futócipőben. Utolsó hosszúmat aug.23-án a 70.3-on futottam, ill. utána szept.13-án a WizzAir félmaratonon. Azóta 16km-nél nem futottam többet, de a heti 4-6 laza edzés (2 úszás, 2 futás, 2 bringa) azért mindig megvolt.
Suhanj!
A Wizzair félmaratonon beszélgettem Gusztos Péterrel a SUHANJ! Alapítvány alapítójával és megkérdezte, volna-e kedvem hozzájuk betársulni a mozgássérült gyerekeket toló csapatba a maratonon. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen kb. már 2 éve terveztem, hogy csatlakozom hozzájuk, csak eddig mindig céllal álltam rajthoz. Péterrel 3 héttel azelőtt az Ironman 70.3 úszó rajtjára várakozva haverkodtunk össze. Szóban megegyeztünk, aztán mivel nem konkretizálódtak a dolgok az elkövetkezendő hetekben, továbbra sem erőltettem a hosszú futásokat, így amikor Péter megkeresett a verseny előtt 10 nappal, már csak váltó tagságot mertem neki ígérni egy 23 km-es osztályrésszel.
A verseny hetében közös edzés kedden a Margitszigeten, ill. szombaton
versenyközpontban a Városligetben. Ismerkedés a suhancokkal (így becézik a Suhanj! Alapítvány által pártfogolt fogyatékos gyerekeket és felnőtt sportolókat), aktivistákkal, önkéntesekkel és majdani futótársakkal. Új vagyok a csapatban, mindenki szuper kedves, csupa jó emberek gyülekezete. Jó helyre csöppentem.
“A mozgás öröme mindenkié” hirdeti az alapítvány szlogenje. A Suhanj Alapítvány azt tűzte zászlajára, hogy segíti a fogyatékkal élőket a sport életbe integrálni, mely nemcsak a testi egészségüket de terápiás célokat is szolgál. Van a csapatban bombázó vak futó lány, 10 éve gerincvelő problémák miatt tolószékben ülő felnőtt ex-kosaras és izomkolosszus, aki mióta kerekesszékben éli életét vidámabb és aktívabb sportoló, mint előtte. Példát mutat a világnak, hogy így is lehet. Suhanc gyerekek testi és szellemi fogyatékkal, velük is volt szerencsém megismerkedni. Mindegyikük szeretetteljes, kedves teremtés, érdemes a közelükben lenni, jó érzés! Az alapítványról több infó és támogatási lehetőségek: http://www.suhanj.hu/ , ill https://www.facebook.com/suhanjalapitvany
A Day at the Races…..
….. ahogy egyik kedvenc zenekarom - a Queen- 1976-ban kiadott legendás lemezének címe is mondja. (Termékeny év volt, csodás dolgok születtek abban az évben, többek között én is :) ).
A verseny reggelén 7 fok és szakadó esőre kelünk. Gyors reggeli - 23km-t terveztem, arra nem szoktam nagyot burkolni-, majd felszedem Óriást, újdonsült kerekesszékes barátomat, aki az alapítvány által adott handbike-al fog rajthoz állni. Másfél órával a 9:30-as rajt előtt érkezünk a verseny helyszínére, ez évben is szélsőséges időjárással dacolva. Tavaly hirtelen és extrém októberi meleg ( 28-30 fok, ami sok ember maratoni álmát darálta be, többek közt az enyémet is :) ), most az ellentetje. 8 fok és eső. No, de úgy tűnik ez nem érdekli sem a rekord létszámú 7000 egyéni indulót, sem a szurkolókat, sem suhancainkat. A futás 4 évszakos sport, rossz idő nincs csak rossz felszerelés és hozzáállás :) . Sok edzésem során megfigyeltem, ha dacolok az esővel és van bátorságom esőben nekiindulni, az hamarosan el fog állni. Most is a bátraké volt a szerencse, 7000 bátor sportolóé, ugyanis a rajt előtt negyed órával elállt az eső és az előrejelzések ellenére egy csepp sem esett többet a verseny alatt.
Az alapítvány speciális futó kocsijaiban a fogyatékkal élő suhancaink is váltják egymást a váltó pontokon, első futótársunk a kicsi Julka aki izomsorvadásos betegséggel született, ezért kényszerült kerekesszékbe, de ő is boldogan élte meg a verseny örömteli pillanatait. (Drukkoljatok neki, pont e beszámoló írásának napján végeznek rajta egy gerincnyújtó műtétet, hajrá Julka, szorítunk neked!) Rajt előtt 15 perccel állunk be a start zónánkba, ami kicsit későinek bizonyult különösképpen kocsival, de kis 4+1 fős különítményünk jól helyezkedett a tömegben, így a rajt ellövése után 3 perccel már a kordonok között voltunk és együtt kezdhettük meg tyúklépéseinket a hömpölygő tömeggel, hogy aztán gyorsulva, fej felett óriáslabdát megpaskolva haladjunk át immáron futva a dobosok és szurkolók sorfala között a rajtvonalon. Büszkén feszítek “Guide” feliratú pólómban, futok a kocsi előtt, tisztogatom az utat és terelgetem az előttünk lévő beért sporttársakat, nehogy rájuk tolja Laci a kocsit. Az első 12 km-es szakaszon lelkesek és edzettek a csapattársaim, mert 5:10-5:30-as tempóval suhanunk. A magyarokat és külföldieket bíztatjuk különböző nyelveken, sorra veregetik meg hátamat az ismerősök, vagy én veregetem meg az övéket hátulról. Rengeteg barát (ismerősök és ismeretlenek). Az első váltó pont előtt 12 km-nél a Dráva utcánál kék rajtszámos (10km) olasz versenyző kérdezi, két másik külfölditől hol van a 10 km-es cél. Mivel a megkérdezettek tanácstalanok, mi segítünk neki, hogy 1.: ez már a 12. km, ezért kénytelen vagy innentől maratont futni :) 2.: a 10 km-es rajt most van a Városligetből :).
Az első váltópontnál Julka kiszáll és Eszter-t emeljük be a kocsiba, új guide társakat is kapok két csinos fiatal hölgy Kinga és Gyöngyi személyében.
Ők is edzett, ügyes lányok, 5:30-5:45-ösökkel haladunk, ezen az etapon javarészt én tolom a kocsit. Gyakorlott vagyok már ezen a téren, két kislányom csecsemőkorát is végig futottam babakocsival, így a navigálás a sport háromkerekűvel nem nehéz, 16 km-hez közeledve a mezőny is szétszakadozottabb. A világ leggyönyörűbb helyein futunk, a Roosevelt téren, a Lánchídon, a Vár körül és alatt az Alagúton keresztül, ahonnan kiérve nem mindennapi látvány tárul elénk, melyet augusztusban bringán száguldva is volt szerencsém autómentesen megcsodálni a 70.3-on. Rengeteg bíztatást, gratulációt és szeretetet kapunk mind a futótársaktól, mind a szurkolóktól, amiről persze tudjuk, hogy jó része kis utasainknak szól, de bátorkodunk mi is kihasítani belőle egy kis szeletet. 20km-hez közeledve Kingával őrült ötletünk támad: olyan jó a buli, nyomjuk végig! Nincs tehát kiszállás 23-nál. Akkor a 21-es frissítőt viszont már máshogy kell kezelni, el kell kezdeni rendesen frissíteni, enni-inni. Magunkat és Esztert is megtöltjük banánnal, majd jó tempóban suhanunk tovább dél felé a budai alsó rakparton. Közben beérjük Péteréket a másik kocsit toló Suhanjos különítményt. Együtt váltunk 23-nál, az egyik kocsit leadjuk, a másik kocsiba átemeljük a frissen beálló ( beülő) Dávidot, aki leányka elődjeihez képest jóval nagyobb termetű, így tolása is nagyobb kihívást jelent, amit szeretünk. Így innentől 3-an kilométerenként váltva toljuk. Nekem pont a Szabadság hídra való feltolás jut, a vádlik megérzik, de ez így jó! Az egyik leadott kocsi miatt kísérő különítményünk itt már 8 fősre duzzad, így még nagyobb a hangulat, még jobban mutatunk kék egyenpólónkban. A tempó ugyan lassul és itt már csak 6:00-6:30 körüli tempóban kocogunk a csapat eltérő edzettsége és a mögöttünk lévő már csaknem 30 km miatt. Csodálatos panoráma tárul elénk a pesti alsó rakpartról. A Vár, a Halászbástya, a Lánchíd, a Parlament. Európa és a világ legszebbjei. És ezt úgy mondom, hogy 56 országban jártam, sok helyen futottam már maratont és nem vagyok különösebben nacionalista érzelmű, csak reális :) . 32-höz érünk, újabb váltópont újabb utas csere. A 13 éves mosolygós és cuki Bogi ül be hozzánk gyönyörű szőke fonott hajával. Anyukája is fut velünk, Ő, Péter és én felváltva toljuk Bogit. Fel az Árpád hídra, le a Margitszigetre, végig a város csodás zöld szigetén. 35-nél már sokan sétálnak merev lábakkal, de mi nem csak kis barátainkat segítjük, hanem az elfáradtakat is igyekszünk összeszedni és újbóli elindulásra ösztönözni különböző nyelveken. Szuper érzés volt látni, hogy hány embert indított kis vidám csapatunk útnak, hány embert nem hagyunk, hogy feladja, mert motivációnkra és lelkesedésünkre poraikból feltámadva nehéz mosollyal újra futni kezdtek. Próbáljuk összeszedni többek közt olimpiai bajnok kenusunkat Vajda Attilát, de utólag a hírekből úgy olvastam, hogy kevés sikerrel, ugyanis a prioritásokat -a Rioi Olimpiát- szem előtt tartva kiállt 36-nál. Ő bajnok enélkül is, az ő szakmájában nem kell 4 óráig állni a sarat, neki 35 másodpercig vagy 4 percig kell maximum fókuszálnia és helyt állnia és 2008-ban Pekingben ő már be is bizonyította, hogy ebben a legjobb a világon! Így más azért hős vagy Atti, hogy profi sportolóként meg merted magad méretni egy teljesen más amatőr eseményen, RESPECT!
Közeledünk a Ligethez, 2 km van hátra, a kedvünk csodás és a frizuránk is jól tart még ( különösen Péternek :) ). Ismét összeszedjük a masnis hajú skót szoknyás 60 év körüli skót nénit aki innentől kezdve már előttünk halad és előttünk ér célba, ami nekünk is nagy siker élmény. Beérünk a ligetbe, tovább indítunk még két sétáló indiai srácot, dán és francia lányt, magyar férfit. A célegyenesbe fordulás előtt meghallva a speaker hangját és az éljenző tömeget valami megmoccan bennem, hiába lassú, akkor is egy újabb maraton teljesítés, egy újabb célba érkezés közeleg. Torkom összeszorul, szemem könnybe lábad, az ilyenkor szokásos meghatottság érzése lesz úrrá rajtam. A maraton célba érkezés mindig egy különlegesen megható és katartikus élmény, már ezért is megéri. Fiatalon eltávozott édesanyám jut eszembe, aki még a ‘80-as években 2 maratont futott különösebb sport előélet nélkül, kicsit az ő tiszteletére is futok ilyenkor.
Beérünk a célegyenesbe és ekkor bibliai dolog történik: újdonsült kis barátnőnk Bogi egyszercsak kipattan a háromkerekű kerekesszékből és bicegve-kocogva teszi meg az utolsó 100 m-t. Így a célbaérkezés dupla-tripla-mega élmény mindenki őt ünnepli, csodás pillanatok. Guide társainkkal mi is boldogok vagyunk, sokan közülük első 30 km-üket teljesítették, én pedig megleptem magam azzal a ténnyel, hogy félig sem felkészülve egy átlagos edzettségi szintből le tudok jólesően szenvedés nélkül futni egy maratont. Remélem a célban ugyanez az érzés kísér majd 03.13-án a Barcelonában és Nagyatádon július utolsó napjaiban az ironman befutóján.
(Figyelem! Csak azt tudom írni, mint a 70.3 beszámolóm elején és az alkotók a Jackass epizódok végén: “Do not try this at home!” Amint a medve sem, a maraton nem játék, tiszteletet és komoly felkészülést igényel, 12-16 héten keresztül heti 45-60 km lefutását! Én 35 éve folyamatosan sportolok, talán ezért sikerülhetett.)
Boldogan gratulálunk egymásnak a célban, közös csoport fotózás, sorra jönnek oda hozzánk köszönetet mondani a az útközben “összeszedett és új életre keletett” futók, a skót néni, egy szlovák úriember, egy magyar judós srác.
És végezetül egyik kedvenc fiatalkori filmem jut eszembe az Airplane c. repülős katasztrófa film paródia, amikor a pilótáit vesztett Boeinget egy volt vadászpilóta utas teszi le végül. Mikor a repülő futóművek nélkül szikrázva-kigyulladva ennek-annak nekiütközve, szárnyavesztve -de ép utasokkal végre földet ér és megáll- a rádión eddig neki segítő reptér igazgató csak ennyit mond dicséret és elismerésképpen: “A legszarabb leszállás volt, amit életemben valaha láttam”.
Életem legszarabb maratonja volt….. (- mármint az időt tekintve-, ez 4:27, pb: 3:14)
És mégis a legjobb. Még sokáig fogok táplálkozni lelkileg az itt kapott energiákból.
Következő megmérettetés: 2016.03.13. Barcelona Marathon, ahol megpróbálunk a katalánoknak és a katalán aszfaltnak odapörkölni. Stay Tuned! Következő bejegyzésem egy héten belül lesz olvasható, mikoris az USA K-i partját fogjuk bejárni É-ról D-re és mindenhol futunk ahol csak lehet. S nem csak hogy futunk, de be is számolunk a látottakról képekkel, videókkal, így hát: Látogass vissza! Köszönöm, hogy elolvastál!
