Az én ironman 70.3 Budapest-em 3. rész
Off-line olvasáshoz a teljes történetet egyben pdf-ben innen töltheted le
Közeleg a nagy nap
Hét eleje, pár nap a versenyig. Izgulok, de nem a verseny miatt, hogy hogy fog sikerülni. Tudom, milyen edzésmunkát végeztem, tudom mit teljesítettem edzéseken, ez alapján belőttem a számomra reális időcélt ( 5: 30 , részleteket lásd az előző fejezet végén ). Egy átlagosnál jobb alap edzettségre ráhúztam nem egész 4 hét alatt 50 óra edzésmunkát, amiben 23,4 km úszás, 767 km bringa és 180 km futás volt. nagyon kevés, de ennyi idő alatt ennyi tellett tőlem. Gyakoroltam a depozást ( átöltözést = váltás a tusák között = szak-, és idegen nyelven TRANSITION ). Bejártuk az útvonalat, gondolatban mindent lejátszottam előtte. Alkalmaztam a “mentális mozi” módszerét, amikor valamit el akarsz érni, meg akarsz csinálni és relaxáció közben levetíted magadnak a filmet, arról a folyamatról, ahogy megcsinálod, majd a happy end-ről, ahogy eléred a célod, megvalósul, amit terveztél. Láttam tehát magam előtt az egész versenyt, akkor is, ha még nem vettem részt soha ilyesmiben. Sok barátom kérdezte verseny előtt: “nem izgulsz?” A verseny miatt tényleg nem izgultam. Miért izguljak? Több mint 100 versenyen vagyok túl különböző sportágakban, megtanultam hogyan fókuszáljam a figyelmem és az akaratomat a folyamatra. Ami rajtam kívül áll ( defekt stb. arra úgy sincs befolyásom, kár tehát izgulni miatta ). Úgy tétje nincs a dolognak, hogy karrier, pénznyeremény, érem válogatottság múlna rajta. megint csak nincs tehát miért izgulnom. Az egyetlen dolog, amit elvárok magamtól, hogy fókuszáltan, okosan versenyezzek, az erőmet jól beosztva, soha ne adjam fel és úgy érjek a célba, hogy fájjon, ne maradjon bennem szufla, ebből tudni fogom, hogy mindent megtettem a relatíve jó időeredmény érdekében. Ez töltene el megelégedettséggel. Ahogy teltek a napok és közeledett a nagy esemény, egyre izgatottabb lettem tehát. Olyan izgatottság volt, mint amikor gyerekként vártuk a Karácsonyt, a szülinapunkat, a saját esküvőmet, vagy tinikoromban egy nagy fesztivált, egy bulit.
Előkészületek
Hét elején beadtam a bringámat átvizsgálásra, versenyre való felkészítésre a sokak által ajánlott Nella bringa szervízbe ahol Ábel fantasztikus tanácsokkal látott el és időt nem sajnálva mesélt nekem az optimális beállításokról. Nem is vihettem volna jobb helyre a bringát, hiszen Ábel is és üzlettársa is többszörös Ironman-ek, így első bálozó triatlonistaként megkülönböztetett figyelmüket és bánásmódjukat élvezhettem. Ilyenkor verseny előtt át kell nézni a gumikat, fogaskerekeket, csapágyakat, láncot. Defektet tud az ember javítani a pályán, de egy elszakadt lánc már feladásra kényszeríti. Fontos még a szerelő táska, tartalék belső, pumpa megvétele, felszerelése a bringára. Az Ironman márkanév versenyszabályzata szerint ugyanis tilos bármilyen külső segítség elfogadása verseny során ( akár technikai, akár frissítés ), így defekt esetére is érdemes felkészülni, legalább egy videót megnézni róla, hogy kell belsőt cserélni, ha nem áll módunkban defekt mentes gumit felszereltetni. Az sem árt, ha párszor elpróbálod, nekem erre sajnos már nem jutott időm, így eldöntöttem: nem kapok defektet a verseny során! :)
Ok, ez is megvan, de még mindig nincs úszó neoprén ruhám, triatlonos dresszem. Ez a depó idő leszorítása miatt hasznos, ugyanis nem kell átöltözni, ugyanabban a dresszben tud a versenyző úszni, bringázni és futni, így min. 5 percet megspórolhat összesen.
Kezdődik a visszaszámlálás, már csak 4 nap. Fokozódik az aktivitás az esemény facebook csoportjában, versenyzők, sportolók a világ minden tájáról írogatnak, kérdeznek, haverkodnak. Mindenki izgatott. Mi budapestiek igyekszünk jó vendéglátók lenni, és válaszolunk fővárosunkkal kapcsolatos kérdéseikre.
08.20. Csütörtök. megnyílik a verseny központ, mint egy nagy fesztivál a Kopaszi Gátnál. reggel 10 órától nyílt úszóedzés, úszó pálya bejárás, mindenkinek lehetősége nyílik ismerkedni a vízzel, a fordulókkal, a vízhőfokkal, a rajtzónával, a vízből kifutással. A vízhőfok miatt kicsit izgultam, ugyanis tartottam attól, hogy a vasárnap véget ért 40 fokos kánikulát követő 18 fokokban nem hűl-e le túlzottan a Lágymányosi öböl vize, ahol az úszópálya van. Nem hült le. A vasárnapi 24,5C-ról mára mindössze 1-1,5 fokot hűlt a víz, így akár neoprén ruha nélkül is kellemes volt a hőmérséklete. Ekkor még talány volt, hogy a versenybizottság engedi-e ezen a versenyen a neoprén ruha használatát, ugyanis a szervező cég standardjai alapján 19 és 24,5 fok között opcionális, azaz megengedett a neoprén ruha használata, 24,5 fok fölött tiltott, és 19 fok alatt kötelező. Számomra egyértelmű volt, hogy a “megengedett” kategóriába esünk látva az időjárás előrejelzést szombatra, víz felmelegedést semmiképpen nem vártam a nappali 20-22 fokoktól. Az edzésre lehetőség nyílt a Sailfish márka képviselői által felállított sátorban ingyen neoprén ruhát tesztelni az edzésen. Éltem a lehetőséggel, és amit tapasztaltam hatalmas extázisba hozott. A neoprén ruhában úgy lebegett és siklott a testem a vízen, mint egy hajó, csak evezni kellet benne. nagy közös bemelegítés-nyújtás Kropkó Péter főszervező és edzőbá vezetésével, laza 1200 m átmozgatás.
Eddig az úszástól tartottam a legjobban, de a nyílt edzés után a vízből kijőve éreztem, hogy nagy meglepetést fogok magamnak okozni ezen a téren 2 nap múlva és kezdtem nagyon várni. A neoprén teszt után eldöntöttem, hogy a méretben és vízben kipróbált ruhát lefoglalom magamnak a versenyre, ugyanis a Sailfish 50 EUR-ért kölcsönözte is a ruhákat annak aki nem akarta 250-400 EUR-ért megvásárolni őket. Jelen pillanatban én is ebbe a kategóriába tartoztam :)
Átöltözés után irány regisztrálni a versenyközpontba a szabadidőpark bejáratánál, átvenni a rajt csomagot, hátizsákot, rajtszámot. Szuper izgi pillanatok, imádom! Itt kicsit bonyolultabb a képlet, mint a nagy nemzetközi maratonokon. A hátizsákba három különböző színű zacskót kapunk ( fehér- street wear/ utcai ruha, kék - bike wear/ bringázáshoz használandó cucc, piros - run gear/ futócucc) amibe be kell majd holnap készítenünk a különböző tusákhoz a cuccainkat és leadni a depóban, hogy rajtszámunkkal felmatricázva várjanak minket vízből kifutva, bringáról leszállva a megfelelő fogason, ne kelljen sokáig keresgélni.
Regisztráció után kocsiba szálltam és a várba indultam, hogy egy laza átmozgatással egybekötve mégegyszer tanulmányozzam a bringa útvonal legtechnikásabb és legnehezebb részét a vári szakaszt. Szerencsémre a 20-ai rendezvények miatt az alagút le volt zárva, így gond nélkül ismerkedhettem 3 kör alatt ( Hunyadi J. út - Dísz tér- Palota Út- Váralja utca- Alagút) a kanyarokkal, az emelkedőkkel, a lejtőkkel, az úthibákkal, a bukkanókkal. Ezen a szakaszon először 1 km alatt emelkedünk 40 m-t (mintha egy 10 emeletes ház tetejére kéne felbringázni), majd a Dísz tér után a Várból hátul le döngetünk úgy, hogy közben 2 hajtű kanyart kell bevenni, majd a Váralja utcában 2 fekvőrendőrt kell kikerülni, majd innen kiveretve 90 fokban ráfordulni a Vára alagútra. Izgalmas, szép és élvezetes pálya, de érdemes előtte gyakorolni!
Gyakorlás után vissza a versenyközpontba, mert 17 órakor kezdődik a Pasta Party ( szénhidrát feltöltő és ismerkedő-ráhangolódó tészta party, ami a nemzetközi maratonoknak is elmaradhatatlan kelléke). A színpadon beszél Kropkó Péter főszervező és 51-szeres Iron man, többszörös nagydíj győztes, valamint Paula Newby-Fraser 21-szeres Iron man győztes, 8-szoros világbajnok, akit "The Queen of Kona" néven is ismernek. (Kona a helyszíne Hawaii-on a tardicionális Ironman világbajnokságnak, amit először 1978 Feb.18-án rendeztek meg 15 résztvevővel, és azóta minden évben megtartják növekvő népszerűséggel). Bemutatták az idei Ironman 70.3 Budapest reklámfilmjét, ami a hangosítással együtt elég hidegrázósra sikeredett
A catering -azaz a vendéglátás ( étel-ital )- szerintem jóra sikeredett, a rendezők megadták a módját, az asztalok szépen feldíszítve, fehér inges-csokornyakkendős pincérek szedték le az asztalokat. A svédasztal bőséges, 5 féle tésztából áll, italok is nagy választékban a pultnál mindezt inkluzíve a nevezési díjban. Kísérők 3000 Ft térítés ellenében jöhetnek be.
Az italpultnál való sorbanállás közben odalép hozzám egy angolul beszélő srác, “Are you Chris?” kérdezi. German (“Ger”) volt az, akivel a facebook csoportban sokat chateltünk, így megismert a kép alapján. Jó volt vele személyesen is találkozni. Ketten utaztak ide a versenyre Leonardoval azaz itt találkoztak, Leo Buenos Airesből repült ide, Ger pedig New Yorkban él, ő pedig onnan. Le is ültünk egy asztalhoz beszélgetni, majd rövidesen egy harmadik argentin srác ( Emmanuel ) is csatlakozott hozzánk, szintén az esemény facebook csoportjából. Ger és Leo kb. vele egy idősek, kettőjüknek összesen 16 ironman hosszútáv teljesítésük van, közte több 10 óra alatti. Általában egymással verseng a két barát. Emmanuel ( őt is itt ismerték meg ) ellenben csak a féltávokra gyúr, teljes távot még nem is csinált, nem is érdekli, féltávon 4:15 körüli időket megy, nagyon gyors a srác. De beszéltem srácokkal akik Bombayből vagy Johannesburgból repültek ide tizenezer kilómétereket, hogy részt vehessenek az eseményen. ( 65 ország 1500 triatlétája jött el, közülük 24% magyar, 9% német és 8 % orosz. ) Hamarosan csatlakoznak hozzánk a magyar sport barátok is, akikkel évek óta együtt futunk és akiket frissen ismertem meg egy-egy közös tekerés vagy úszás alkalmával. Szuper motiváló és nemzetközi csapat verődött össze.
Péntek délelőtt került megrendezésre az olimpiai távú verseny, amit 5150-ként is emlegetnek, ugyanis itt a versenyzők összesen 51,5 km-t tesznek meg ( 1,5 km úszás-40 km bicikli-10 km futás ). Ha valaki kérdezné, hogy a 70.3-at miért hívják így, erre Kropkó péter azt szokta mondani, hogy ez nem egy rádiófrekvencia, hanem a féltávú ironman viadalon a versenyzők ekkora távot tesznek meg mérföldben átszámítva ( 1,9+90+21,1= 113 km =70,3 Mérföld ). Sajnos terveimmel ellentétben nem tudtam kimenni barátomnak drukkolni, mert pár dolgot be kellett még szereznem a versenyre, és gyakoroltam a szerdán frissen felszerelt spd cipő (pedálhoz becsatolós bringás cipő) gyors felvételét és levételét depóból kiálláskor és depóba beálláskor. Azt gyakoroltam, hogy a cipő előre fel van csatolva a pedálra, én mezitláb (zokniban) futva tolom ki a bringát a rajtszámom szerinti tárolóhelyéről a “mount pointig” azaz addig a pontig, ahol fel lehet szállni a bringára, majd menet közben már a bringán bújok bele a kerékpáros stoplis cipőbe, ami előre már a pedálhoz van erősítve. erre azért van szükség, mert ebben a cipőben más különben lehetetlenség futva megtenni az esetenként 50-80 m-es távolságot depón belül, ill. a depó kijáratáig. így talán egy fél perc oda-vissza össz. egy perc megspórolható. ugyanez a helyzet a bringából futásra váltással, a “dismount point”-nál azaz a leszállási ponthoz a depó bejáratához már úgy érkezem, hogy a bringa utolsó 200 m-én már kibújtam menet közben a cipőből és mezítláb a cipőre lépve taposom a pedált, így a bringáról leugorva egyből futhatok majd a bringát visszaakasztani majd a futócuccomért. Ez egy 5-10 körös gyakorlást kívánt, amit kis kertvárosi utcánkban abszolváltam. Megérte, mert verseny közben nagy hasznát vettem. Lassan elkezdenek érkezni a facebookra a versenyek előtt már megszokott “gear cehck”-es fotók én pedig még nem álltam sehol. Miután gyorsan megtanultam az spd cipő használatát is, ill. a gyors menetközbeni fel-le vételét, én is hozzáláttam összekészíteni a cuccaimat, jól áttekinthetően kipakolni az étkezőasztalra. Úszócucc, bringáscucc, futócucc, gélek, energiaszeletek, pulzusmérő, garmin óra feltöltve, rajtszám, rajtszámtartó öv, chiptartó, kulacsok, rajtszám matricák stb. Nagyon összeszedettnek kell lenni, fontos egy check-list-et ( ellenőrző listát ) felállítani és többször végigmenni rajta.
Amint a check listen mindent kipipáltam a fent említett három különböző színű zacskóba mindent bekészítek. Fehér - marad nálam, ebbe kerül az úszócucc, majd azt felvéve az utcai ruha, kék - bringás cucc, ez a péntek esti bedepózásnál már le kell adni, és a helyére kerül a rajtszám szerint beszámozott fém akasztós állványokon, hogy a vízből kiszaladva mindenki gyorsan leakaszthassa a sajátját. Piros - futócucc, szintén bedepózásnál péntek este le kell adni.
Sietnem kell, mert 16:00-kor briefing azaz versenyzői eligazítás van. Itt minden fontosabb szabályról informálják az egybegyűlt több száz fős hallgatóságot az Athlets’ Cornerben, ami egy hatalmas rendezvény sátor, ez adta a tegnapi pasta party színhelyét is. A prezentációt korrekt kis slide show-val ( diavetítéssel ) támogatják. Az Ironman márkanév alatt szervezett triatlon versenyeknek nagyon szigorú szabályai vannak, ezeket mind ismertetik ( no zenehallgatás, no képrögzítés, szemetelés, no vadon pisilés, no bolyozás ( kerékpárnál az előttünk haladó szélárnyékának kihasználása -> 10 m távolságon kívül kell maradni), nem fogadható el szurkolóktól, edzőtől semmilyen segítség ( frissítés, ruha, technikai pl. bringa defekt ), versenyzőkön kívül senki nem léphet be a pályára. Elmondják az ezen szabályok megsértéséért adható szankciókat: sárga, kék és piros lap. Piros azonnali kizárás. Két egyéb színűből kettőt lehet begyűjteni, a harmadikra piros lap, azaz kizárás. Sárgánál megállsz feljegyzik a rajtszámod és mehetsz tovább, míg kéknél ki kell állnod a következő sárga sátornál ( penalty box ) és öt percet ott állva el kell tölteni, azaz öt perces időbüntetést kapsz. “Kicsit” ezek a szabályok is összetettebbek és szigorúbbak, mint a nemzetközi maratonokon. és ezeket a szabályokat szigorúan be is tartatják, pályabírók vannak elhelyezve a pálya különböző pontjain, ill. motoros bírók folyamatosan mennek fel a alá a pályán és ellenőriznek. ( ennek lesz még szerepe sajnos a történetemben :) )
Az eligazítás után 17:00-kor nyit a depó, mikoris a bringák és a váltó cuccok a helyükre kerülnek. egy utolsó bringa ellenőrzés. Nagyon izgalmas pillanatok. Fantasztikus látni a csaknem 2000 szebbnél szebb biciklit nem egy közülük egy autó árát teszik ki. A depó területe egyébként reflektorral bevilágított, kerítéssel körbevett, biztonsági őrök által hermetikusan elzárt terület. Külön nejlon fóliát kapunk, amivel éjszakára a biciklit letakarhatjuk. Nagy melegben szokás ilyenkor a bringák kerekeit 8 bar nyomásról 4 barra visszaengedni (ezt sokan csinálták is, sok szisszenést lehetett hallani), hogy a másnapi melegben ha a nap rásüt a levegő hőtágulása miatt ne durranjon el a belső és a verseny előtt közvetlenül fújják vissza 8-8,5 bárra. Mivel másnapra 20-22 fokot vártunk, így ennek nem volt most jelentősége. Ehhez a folyamathoz célszerű egy nagyobb méretű, két kezes nyomásmérővel ellátott Az időmérő chipet a depóból kijőve kapjuk meg.
Az elmúlt 2 nap előkészületei, összpontosítása, hogy semmi ne maradjon le a listáról, kicsit fáradttá tett, így este egy gondolatelterelő-kikapcsoló filmvígjátékkal zártuk Magóval a napot.
A verseny napja
Két fontos időpontot kell észben tartanom a mai napra: Depo nyitva 07:30-08:30 ( ilyenkor még egy utolsó felszerelés ellenőrzésre, kifelejtett cuccok zsákokba való bekészítésére kerekek felpumpálására lehetőség nyílik.), illetve a 10:05-ös úszás rajtom. Ebből számoltam vissza. kelés 6:30, az Aldiban friss péksütit vásárolok, 8-ra már a depóban vagyok, az autóban elkezdem a reggelit. otthon nem volt most módom bőséges villás reggeli tartani, ugyanis se túl kevés, se túl sok idővel az úszás előtt nem akartam reggelizni ( elég kevés idővel előtte, hogy kitartson sokáig még a verseny alatt, de elég sok idővel előtte ahhoz, hogy ne feszítsen és ne legyen tele has érzésem. Azt mondják 2 óra az optimális.
Depó zár pontban 08:30-kor újdonsült argentin barátaimmal itt összefutunk. Bringa keréknyomás ellenőrzés, kis utánfújás 8,5 barra. Minden a helyén, innentől kezdve nyugodtság, van másfél óránk a rajtig. Pár közös fotó, pár banánt bedobok még. Lassan elballagok öltözni, felkerül a korcsoport szerinti rajtcsomagban kapott sárga úszósapka, chip a lábra, neoprén, vazelin a kidörzsölődések ellen, bemelegítő krém, úszószemcsi a nyakban. 17 fok van, nincs túl meleg, de a neoprénben ez nem probléma. Fél óra a rajtig, lemegyünk a Lágymányosi Öböl homokos partra melegíteni, egy utolsó vécézés. Út közben összefutunk Magóval, Krisztivel Andikával, gyors és mély energiát adó ölelések, rajt előtti utolsó fotók. Innentől transzba jövök és már csak a feladatra koncentrálok. Rövid bemelegítés, nyújtás szárazon, majd vízben pár karcsapás. 10 perc a rajtig, már gyülekeznek a rajtkapu alatt a sárga sapkás fekete emberkék, beállok hát én is közéjük. Magónak mondtam, megismer majd a sárga úszósapkámról és a fekete neoprén ruhámról :) .
ÚSZÁS
1 perc a rajtig. Mély levegők, utolsó gyors beszélgetés magammal arról, hogy milyen fasza gyerek vagyok és milyen jól meg fogom csinálni ezt a feladatot. Vérkeringés serkentő és jelenbe hozó önpaskolás, a bokámtól a fejem búbjáig átütögetem magam, barátságosan felpofozom magam, ahogy a judo meccsek előtt anno. Felhergelem magam, váááááá!!! Indulás a harcba! Legyőzöm az 5:30-as időt, a távot és magamat! 5-4-3-2-1, eldördül a rajtpisztoly, felharsan a zene, hidegrázós szitu, extázisban rohanunk a vízbe, mintegy 250-en. (A korcsoportokat külön-külön 20 percenként indítják, én legidősebbként a 35-39-ben versenyzem). Most csak a feladatra koncentrálok a gondolataim letisztultak. Első karcsapások nagyon lazák, szépen suhanok. 150 méter míg keresztben átúszunk az öböl másik partja felé, majd 90 fokban befordulunk dél felé a hosszú egyenesbe. Eddig gyorsban úszom. A kanyarban nagyon összesűrűsödünk, mindenki a belső íven akar úszni, mindenhol lábak, kezek, mindenhonnan víz, orromon számon. A neoprén kicsit szorít mellkasban, kapkodni kezdem a levegőt. A nagy tülekedésben és vízi tömegben teljesen szokatlan, enyhe pánik jön rám. Hátba fordulok át, megnyugtatom a légzésem, majd újra úszni kezdek, immáron háton. Mikor kiskoromban úsztam, hátúszó voltam, gyorsban valahogy mindig hamar elfogyott a levegőm. Ezt most sem erőltettem egy ponton túl. A tervem is így szólt, a tülekedésben az első fordulóig gyors, majd a mezőny szétszakadása után hát. Szépen haladtam nyugodtan hátban a navigálás egyszerű volt, nem néztem hátra, nem forgolódtam, a mellettem úszókat figyeltem a szemem sarkából, valamint a mögöttem jövők testhelyzetét és irányát követtem. Ha utolértem valakit és a kezemmel versenytárs közelségét éreztem egy rövid kitéréssel elkerültem az “ütközést”. Itt a hatalmas sárga bója, féltáv, forduló az öböl bejáratánál. 40 perc volt a terv, ránézek az órámra most először, hogy a fél távnál hol is járunk időben. Mikor megláttam önkéntelenül örömömben felkiáltottam: 16:30, tehát bőven a terv alatt vagyok. Ez hatalmas örömöt és erőt adott nekem, így nyugodtan és örömittasan úsztam háton a táv második felén. Újabb bója, 90 fokos fordító, befordulunk a célegyenesbe. Hát ellenére szépen tartom az irányt. Hirtelen meghallom a speaker hangját, a szurkolók üdvrivalgását, és a zenét. Jó jel, közel vagyok! Addig úszom, míg kezemmel homokot nem érek, ekkor gyorsan lábra állok és elkezdek kifelé futni a vízből. Átfutok a kapun, csippan a chip, ránézek az órámra: 33:30. Meglátom Magót a kordon mögött. a piros szőnyegen futva extázisban nyomdafestéket nem tűrően adok hangot a vártnál csaknem 7 perccel jobb úszó időm felett érzett örömömnek. Futok fel a meredek parton a piros szőnyegen a depo felé, futás közben derékig kibújok a neoprénből ( szabály szerint csak eddig szabad az öltöző pontig, különben sárga lap jár ).
Depó #1 ( swim-bike transition )
A depó víz felöli bejáratánál a vas állványról leakasztom a kék zsákom és befutok az öltöző sátorba (a bringa mellett tilos öltözni!). Mivel triatlonos dresszem nem volt még (amiben a profik mind a 3 tusát teljesíteni tudják öltözés nélkül), így első bálozóként a kényelmet szem előtt tartva megszokott edzésruháimat viseltem, így teljesen bringás mezbe öltöztem. Vizes úszócuccokat bedobom a kiürített kék szatyorba, pár gélt és energiaszeletet bedobok a bringás póló hátsó zsebeibe, pulzusmérő öv, rajtszám fel (rajtszámot tilos úszás közben viselni, azt bringánál önön hátul, futásnál elől kell viselni), kék szatyrot bedobom a “drop zone”-ba, ahol az önkéntesek összegyűjtik és visszateszik a fogasra, ahol majd verseny után megtaláljuk. Futás a bringához. Mivel 2000 bringa és ugyanolyan csomag közül kell megtalálnod a sajátodat, bedepózáskor érdemes rohanni párat ki-be a depóból/-ban, és többször elpróbálni, hogy találod meg, melyik sorban a bringádat, zsákjaidat. Ez begyakorlás után szerencsére jól ment, rohanok a bringámhoz, leakasztom, futás a mount point-hoz azaz a felszálló ponthoz. Felpattanok a bringára, csak úgy zokniban kívülről rálépek a pedálhoz becsatolt bringás cipőre és tekerni kezdek.
BRINGA, BICIKLIS SZAKASZ
Még mindig kicsit hűvös van, de élvezem a tekerést. Elérem a 30-32 km/h-s utazó sebességet és a Lágymányosi híd alatt áthaladva, lehajtok a budai alsó rakpartra. A lehajtó lejtőjét kihasználva sebességvesztés nélkül belebújok cipőimbe, tépőzárak csatok rendben, indulhat a 90 km-es, csodás, bringás városnéző kaland.
Szabi barátom háromszoros ironman tanácsát szem előtt tartva, a bringa első fél órája legyen jóval a tervezett átlag alatt, hagyni kell időt a szervezetnek, míg az úszás után vízszintesből függőlegesbe áll, ez némi energiát emészt fel. A középső fél óra utazósebesség, az utolsó fél óra más ismét a tervezett átlagban vagy kicsivel az alatt, ez már tul. képpen pihenés, felkészülés a futásra, mert azt kell a végén bírni de nagyon. Fő a fegyelmezettség, mint minden hosszú távú sportnál. Észak felé eltekerünk a Budai rakparton, a Filatorigátnál éles hajtűkanyarral visszafordulunk, majd a Lánchíd előtt a Halász utca-Fő utca Clark Ádám tér után kezdődik a horror fölfelé a Hunyadi János úton. 1 km emelkedő 40 m szinttel. Jól ismerem a szakaszt, sokszor elpróbáltam. Sorompóig meredek, majd nehezebb áttételre váltva kiállok a nyeregből és úgy nyomom fel. Dísz térnél átbukunk, egyből legnehezebb áttétel, nyeregből kiáll és teker lefelé, ahogy Kropkó edzőbá tanította. Várból le, majd be a szűk Váralja utcába. Döngetek keményen, a két fekvőrendőrt már jól ismerem, tudom, hogy jobbról kerülhető gond és lassítás nélkül. Teljes gőzzel fordulok rá 90 fokban jobbra az alagútra, ahol az enyhe lejtőn száguldok az alagút végi fény felé. Clark Ádám tér, ismét dőlök jobbra, dőlök balra, majd megint jobbra, hopp már a Lánchídon vagyok. Festői a látvány. Elszáguldok kedves feleségem mellet, aki nem lát, de egy “Magó” kiáltással segítek neki. Fél óra elteltével megeszem az első gélt, és folyamatosan iszom az isot. Enyhe K-i szél fúj. Pesti rakpart föl-le, Lánchíd vissza Budára, alsó rakpart D felé, Budafok, hajtű kanyar, vissza Kopaszi gát, vége az első körnek és a bringa felének. Jól érzem magam. Pláne, hogy a sebesség miatt nem látom, de meghallom Ákos barátom erős hangját a tömegben. Egyre jobban! Erőm megsokszorozódik, kicsit rápakolok. 35-38-al robogok. Utolérem Dimitrit, mondom neki: “Davaj Dimitri, tü maladiec”, nem ismerjük egymást de elmosolyodik (bringánál a rajtszámok hátul viselendőek, amin mindenkinek fel van tüntetve a keresztneve, állampolgársága és korcsoportja). Majd Krisztián előz meg engem és odaszól: “hajrá névrokon!” majd megelőz Julien Kanadából. Pont egy trilógiát olvasok amit a kanadai Robin Sharma írt -Levelek a szerzetestől, aki eladta a Ferráriját- a főhős a megvilágosodott ex multimilliomos sztárügyvéd szintén kanadai és Julien. Ezt az érdekes egybeesést gyorsan tolmácsolom is neki, és megígértetem vele, hogy elolvassa a könyvet :) ezzel az ígérettel engedem tovább száguldani. Körönként két frissítő állomás van, külön művészet 30-35 km-es sebességnél elvenni az önkéntesek kezéből a tele kulacsokat, a banánt, a gélt. Ez ne olyan egyszerű dolog, mint futás közben frissíteni, bár ott sem szoktam megállni, még csak lelassítani sem, egy maratonnál pl. más különben súlyos perceket veszthetünk. K. Péter az egyik bringás edzésen ebből is kiokított minket. A frissítőállomásokon minden termék táblákkal van jelezve, külön táblánál adják be kézből a vizet, izo italt, banánt és egyebet. Úgy biztosíthatjuk, hogy a felvenni kívánt frissítő a kezünkben is maradjon minél kisebb sebesség veszteség mellett, hogy jó előre rámutatunk az önkéntesre, hogy kitől mit fogunk elvenni, és ezt hangosan mondjuk is. A frissítések a felkészítésnek hála jól sikerülnek, bár egyszer elejtek egy banánt, máskor meg egy kulacsot. Az önkéntesek szuperül dolgoznak, mert 2 km múlva, ahogy jövök visszafelé a hajtűkanyar után az út másik oldalára átjönnek és pótolják az elejtett finomságokat, így soha sem maradtam étel és ital nélkül. A bringán szinte folyamatosan enni-inni kell. Beszéltem a fent említett argentin fél profi srácokkal. Emmanuel, aki a korcsoportjában második lett 4:15-ös idővel, összesen 6 gélt szik a verseny alatt, semmi mást, ráadásul az elsőt mindjárt már úszás előtt. A gélek több embernek a bicikli vázára vannak felszigetelőszalagozva, és 45 percenként csipog az órájuk, amikor le kell tépni egyet és be kell venniük. A frissítés tehát elemi részét képezi minden hosszú távú sport versenynek.
Minden szuper, nem fáj semmi, jó a tempó, sok erőt adó bíztatás az úton végig barátoktól, kedves feleségemtől. A pulzust megpróbálom 160 alatt tartani, általában 150-155 közötti tartományban tekerek. lelkes vagyok, mert látom az órámon, hogy a bringa is sokkal jobb lesz, mint a tervezett 3 óra.
BE NEM TERVEZETT KÉNYSZERPIHENŐ
1 km van már csak vissza a bringából, mikor két srác megelőz, ezzel egy időben utolérek 3 másikat, kicsit összesűrűsödünk. Az adhoc bolyban én vagyok az utolsó, ugyanis nem tudtam megkezdeni az utolért két versenyző előzését, mert összeszűkült az út és engem is előztek ketten. Hirtelen egy motorhang zúg fel mögöttem, a motoros mellém áll, lelassít, a hátsó sárga pólós emberke “referee” ( versenybíró ) felirattal egy kék kártyát tart fel...nekem! Felírja a rajtszámom, majd közli, hogy találkozunk a depó bejárata előtti Penalty Box- ban ( sárga sátor, 3 versenybíróval, kínzó eszközöket nem láttam, kivéve a stopperórát. Az nagy kín volt :) ). 5 perc kiállítás bolyozásért ( = az előttünk haladók szélárnyékának kihasználása a könnyebb haladás érdekében). A szabály szerint ugyanis a két versenyző első kereke közti távolság nem lehet kevesebb, mint 10 m, ill ha eléri a 10 m-t, 2 méterre balra ki kell húzódni mellé és 20 másodperc alatt be kell fejezni az előzést. A leelőzöttnek le kell maradnia 10 m-en kívül. Ez itt most nem volt meg. Peches voltam, hogy pont ott volt a bíró. 5 perc pihenő tehát. Először kicsit ideges lettem, hogy oda a jó időm. Aztán -mint mindig- elkezdtem a rosszban a jót keresni, a nehézségben a lehetőséget. Az 5 percet kihasználtam nyújtásra, frissítésre, és arra gondolok, hogy annál pihentebben és nagyobb erővel kezdhetem meg a futást. Nagyon lassan telt az idő. Fura érzés volt újra büntiben lenni, bár ehhez oviban és iskolában jócskán hozzászoktam, nem voltam egy egyszerű eset. Letelik az 5 perc, 200 m után már a depóban vagyok, cipőből becsatolva még a bringán kilépek, de közben a dismount point-on kicsit túlgurulok, ezért visszaint a bíró és pár métert visszazavar a vonalra, a vonalon túl már nem lehetek a biciklin. Újabb 10 másodperc veszteség :) .
Depo #2 ( Bike-Run transition )
Mezítláb rohanok a füvön tolva a bringát, 50-100 futás után visszaakasztom kétkerekű barátomat a helyére, rohanok az akasztós vas állványhoz, piros zsák leakaszt, gyors öltözés futócucc fent, egy gél, egy magnézium ampulla a kézben, bringás cucc piros zacsiba bedob, zacsit bedobom a drop zone-ba, -ahonnan az önkéntesek összeszedik és visszaakasztják a helyére-, és már futok is.
FUTÁS, FUTÓ SZAKASZ
Egy km után egy kanyarban meglátom hatalmas szurkoló táboromat, amit drága feleségem verbuvált drága kollégáimból és sport barátainkból. 4 kört futunk egy 5 km-es pályán a Kopaszi Gáttól a Műegyetem főépületéig és vissza.
Az útvonalon mindenhol meglepetés barátok jelennek meg és bíztatnak. Csodálatos az érzés. Még a frissítő állomások önkéntesei között is ott vannak Magó Futanyu blogja köré szerveződött Futanyu barátaink, kár hogy az általuk kedvesen kínált géleket és power bar-okat már nem kívánja a szervezetem, így csak vizet és kólát veszek magamhoz, ami kicsit feltolja a vércukor szintemet (amikor a Kinizsi 100-at futottam, a kóla volt az egyetlen a sok nálam lévő hókusz-pókusz mellett, ami vissza tudott hozni az életbe még 70 km után is). Az első két kör szuperül megy a tervezett 5 perces km-ekhez képest 4:40-es tempóban. Itt már nem tartalékoltam, tudtam, hogy 10 km-ig bírom, utána így is úgy is fájni fog, és én harcos vagyok, legyűröm a fájdalmat. A második kör után elkezdek visszalassulni, 5:00, majd 5:35. Pulzus jó, inkább csökkenő, 160 körüli. Ránézek az órámra a második kör után és látom, hogy a tervezett időmnél 10-15 perccel jobban állok ez megsokszorozza erőmet. Közben szurkolóim is hozzátesznek ehhez, síppal kereplővel kedves szavakkal. A 3-4. kör nagyon nehéz volt már, hiányzott volna még pár száz kilométernyi felkészülés a lábamba. 2 km van vissza. Sok már nem múlik rajta, de elhatároztam, úgy érek célba, hogy ne maradjon bennem semmi energia, a maximumot tegyem meg. Visszagyorsulok 5 perc alá, majd az utolsó km a szurkoló tömeg sorfala és üdvrivalgása közepette ismét 4:40. Pompomlányok sorfala között piros szőnyegen érek be a célba örömtelien, extázisban. Lenyomom a stoppert, 5:19:57. ha levesszük belőle az 5 perc büntetést, akkor 5 óra 15 perc. Én ezt fogom hazudni minden barátomnak, bár a sporttörténelmi lexikonokba 5:20-as idővel vonulok be :).
Nyakamba akasztják a gyönyörű érmet, magamhoz veszek 2 alkoholmentes radlert, majd kisétálok a célzónából szeretteimhez, ahol már igen szép számban várnak.
Hosszas ölelkezések után, megköszönöm a kedves bíztatást, és hogy rám szánták a szombati napjukat, majd pár perc után elnézést kell kérnem, vissza sétálok a célzónába és lefekszem a fűbe. Közben folyamatosan érkeznek a haverok, ismerősök, akikkel együtt készültünk. Fél óra múlva, miután kicsit magamhoz tértem, irány az Athlets’ Corner, ahol ismét pazar svédasztalos vendéglátás vár minket étellel, itallal, gyümölccsel, tejberizzsel. Itt már mindenki önfeledten mesél, sztorizik, mindenki mindenkivel barát, hatalmas asztaltársaságok verbuválódnak. Megismerkedem személyesen is Evgenyij-el a facebook csoportból, majd megszólítok egy örmény zászlóba burkolódzó versenyzőt “Armenieans welcome!” megszólítással, amiért ő nagyon hálás és úgy ölel át, mintha ezer éves barátok lennénk. ( Pár hete jöttünk haza egy kaukázusi körutazásból, aminek Örményország is része volt -> erről egy úti beszámoló hamarosan itt a blogban-, szuper kedves emberekkel találkoztunk ott is, és hát nem sok örmény turista mászkál Budapesten. ). Energia visszatöltés után igénybe veszem a résztvevőknek járó ingyenes masszázst, ami igen profi és meglepően hosszú a maratonoknál megszokott 10 perces villámgyúrástól eltérően (már ha van egyáltalán). Elbeszélgettük az időt, lassan esteledik. Irány a depó “kidepózás”, felveszem a biciklimet, a piros+kék zsákot. Ürül a depó. kicsit szomorkás érzés, olyan mint amikor véget ért tizenéves koromban mondjuk a Sziget fesztivál, vagy gyerekkoromban a Karácsony. Sötétedik, indulok haza, mert Magó már vár és sok a mesélnivalóm. Tele vagyok ismét energiával, lelkesedéssel. Így ért véget életem egyik legkülönlegesebb napja. Ma estére ígértem, hogy megmondom, megyek-e jövőre a “nagyfiúk” közé. Válaszom egy határozott talán, de ami biztos, jövőre ugyanitt találkozunk a rajtnál, és ígérem itt és most, hogy bemegyek 5 óra alá!
Nagyon köszönöm minden kedves barátomnak aki kijött nekem drukkolni vagy akadályoztatása esetén akár csak gondolt rám és energiát küldött. Köszönöm sport barátaimnak, akivel együtt készülhettem és hasznos tanácsaitokkal láttatok el. A legnagyobb köszönet drága feleségemnek Magónak jár, aki támogatott az utamon, szabadkezet adott e szép sportra való pénz költésben és idő töltésben, s izgult helyettem is. S végül de nem utolsó sorban hálás vagyok Kropkó Péternek és szuper csapatának, hogy megálmodták és elhozták ezt az eseményt Budapestre, profi módon lebonyolították, és hogy Péter időt és pénzt nem sajnálva készített minket a versenyre - mégha oly későn is csatlakoztam be a 70.3 klubba-.
Részemről lesz folytatás, legkésőbb jövőre ugyanitt! És veled mi a helyzet?
