Balatonkerülés 11,5 óra alatt
"Te és én... többek vagyunk, mint barátok. Olyanok vagyunk...mint egy igazán kicsi banda." - Krisznek sok szeretettel a tegnapi napért... még ha nem is volt zökkenőmentes (szó szerint).
Megfogadtam, hogy többet nem rakok biciklis posztot a FutAnyura, tekintve... nem BringAnyu az oldal neve. Biciklit úgyis leraktam tavaszig és ha a talpam is engedi (most úgy tűnik, igen), akkor elkezdek készülni a novemberi siófoki futásra. Szóval elnézést... lesz futós poszt is bőven hamarosan. A tegnapi napomból azonban pár tanulságot szeretnék megosztani még Veletek, ha nem bánjátok... Érdekes volt a "finálé"...
Miután pár hete a Ti társaságotokban (Kriszti, Nóri, Cili, Zsolti) megkerültük a Balatont, valami nagyon bekattant. Annnnyira jól éreztem magam, olyan szuper volt a társaság, az idő na és hát ugye maga a teljesítés felett érzett eufória, hogy megkértem Kriszt, jöjjön velem még egy kört. Nem is volt kérdés, hogy együtt is megcsináljuk. Aki ismeri az Uram, tudja, hogy "picit" teljesítmény-és tervfüggő (bocsiManóóóó!!! ). Úgy voltam vele, nem baj, majd húz, gyerünk, csináljuk. Tudtam, hogy lesznek súrlódások... és tudtam, a végén együtt nevetünk majd az egészen.
Természetesen tempó, pihenők belőve... el is indultunk Akarattyáról tegnap 10 óra magasságában.
Hiába azonban egy jó és reálisnak tűnő TERV, egy ember, aki végighúzhat a távon, ha közbeszól a természet. Félelmetes szembeszélben küzdöttük végig az első 5 órát a déli partig. Rengeteg energiát és tempót vett el tőlünk a küzdés, sok volt a súrlódás, a frusztrációból eredő odaszólogatás közöttünk. Én rég lemondtam már a tervezett időről, óránként pihenőkért könyörögtem és 110 kilométer környékén már esküszöm, majdnem sírtam. Nem vagyok hisztis csaj, de nagyon megborultam. Végtelenül fáradt voltam, holott pár hete jólesően megcsináltam már ugyanezt a távot, tudtam, hogy mennie kell. Ennek ellenére Balatonberényben úgy ültünk le ebédelni, hogy tudtam, csodának kell történnie, hogy én végigmenjek...
A csoda nem is váratott magára. Energiával újratöltve, szélcsendben, a tűző Napon töltött x óra után kellemes délutáni-esti melegben száguldottunk végig a déli parton. Kicserélődtek a szavak, a gondolatok... Krisztián is annyira feldobódott... jó volt látni és Vele örülni. Szépen haladtunk a célunk felé és bár nem a tervezett 10, de 11 és fél óra alatt megkerültük a Balatont. Krisznek a cél előtt 20 kilométerrel esett le, hogy Neki ez a leghosszabb lekerekezett távja, még soha nem ment ennyit. Ez külön örömet jelentett mindkettőnknek...
Aztán a vége előtt kb.200 méterrel történt valami KÜLÖNLEGES. Ami még inkább megerősített abban, hogy mennyire együtt... gondolkodunk. Ciki leírni, de nagyon felelőtlenül, készületlenül indultunk neki ennek a túrának, Zsolti, gondoltam Rád és a fényforrásaidra sokat. Az országúti bringáinkon nincs elől lámpa. Vittünk ugyan villogókat a hátunkra és Krisztiánnál volt egy fejlámpa is, de nekem egyáltalán nem volt világításom. Hamarabb sötétedett ránk, mint az vártuk, bizonyos szakaszokon teljesen vakon gurultam a férjem mögött, félelmetes volt, de igyekeztünk mindig kivilágított, forgalommentes helyeken haladni.
Akarattyán a benzinkútnál hagytuk reggel az autót... előtte van egy teljesen sötét rész a főúton, 1-2 kilométer, a bicikliutat ezen a szakaszon múltkor Krisztiékkel sem találtuk, kénytelenek voltunk itt haladni. Rátapadtam Kriszre. Már látszódott a kút, alig 2-300méterre lehettünk az autónktól, mikor... mindketten borultunk egy hatalmasat. A vége előtt 2 perccel!!! Ő épp szólni akart nekem, hogy vigyázzak, mert padka jön, de én közben már a vaksötétben legurultam az útról (10 centivel volt kb. hirtelen leljebb a murvás út jobbra) és bezúgtam az úttest közepére... Ő hallotta, hogy gond van, kicsatolta a cipőjét és fordult volna értem, erre Ő is elesett. Másodpercek alatt játszódott le az egész...
Ott feküdtünk a 71-es út közepén mindketten koromsötétben. Egyáltalán nem volt vicces, mégis nevettünk. Bár én az idegességtől remegtem és éreztem, hogy legyalultam magam itt-ott... annyira groteszk volt az egész szituáció... 200 kilométer után, az autónktól 200 méterre megborulunk mindketten... hihetetlen!!! Utána megbeszéltük, hogy ez iszonyú veszélyes volt és valaki Odafönt nagyon vigyázott ránk. Ha épp autó jön, már nem beszélgetünk... hazafelé a kocsiban elkezdtem tovább elemezni a történteket... mondtam Krisznek, ez egy hatalmas odakoppintás, tockos volt a Sorstól.
Nem lehetünk ilyen felelőtlenek, gyerekeink vannak, vigyáznunk kell magunkra. Akár meg is úszhattuk volna az utat anélkül, hogy baj történik, de akkor talán nem tanulunk belőle. 200 méterrel a cél előtt elesni, egyszerre... ez egész biztosan egyfajta tanítás volt. Egy fejrekoppintás, egy figyelmeztetés. Figyeljetek oda, ilyet NE csináljatok legközelebb!!! Nem történt nagyobb baj, de simán lehetett volna akár szomorúbb is a történet vége ...
Kellemetlen ezt most leírnom, nem jó példa, nem jól csináltuk... megtarthattam volna magamnak ezt a történetet. Csakis azért osztom meg veletek, mert ismét ELÁMULTAM attól, mennyi jelet kapunk. Mennyire oda kell ezekre figyelnünk, értelmezni kell őket és levonni a tanulságokat... nyitott szemmel kell járnunk... na és ugye lámpával! Legközelebb biztos nem indulunk neki így... A barátom, a bandám mindenben egyetértett velem. Először együtt röhögtünk magunkon, majd együtt elemeztük a történteket... örülök, hogy ebben is a Társam. Hogy lehet Vele ilyesmiről is eszmétcserélni... jelekről, tockosokról, útmutatásról. Köszönöm, hogy nem csak biciklizel ( gyereketnevelsz, dolgozol, sportolsz) velem barátom-férjem-bandám, hanem hogy mindenről lehet beszélgetni Veled... hálás vagyok a Sorsnak a társaságodért.
Köszönöm a tegnapi, súrlódásokkal jócskán teli, csodálatos napot!!! mago
Krisztián kiegészítése: Külön öröm és megtiszteltetés a sorstól, hogy ezt a fantasztikus teljesítményt a feleségemmel érhettem el. Ez a tény külön emelte a nap fényét. Büszke vagyok rád Magó, hogy ilyen jó és kitartó sportoló lettél és ezekben a csodás sport élményekben osztozhatom veled, a legjobb barátommal! Köszönöm!
Holnap ismét nekivágunk pár baráttal a tónak, hogy megkerüljük. Ezúttal emeljük a tétet és a 11,5 óra helyett 7 óra lesz a terv. 204 km 7 óra alatt. Szerinted sikerül? Kiderül pár nap mulva a következő blogbejegyzésből.
neked mi volt a leghosszabb távod eddig, amit letekertél, Balatonkör megvolt már? Ha igen, írj róla egy kis beszámolót ide, vagy linkeld be alulra az élmény beszámolód, remélhetőleg hamarosan sok olyan találati listájában fog megjelenni ez a bejegyzés, akik a Balaton körbe kerékpározása iránt érdeklődnek.
