Az én Ironman 70.3 Budapest-em 1. rész
off-line olvasáshoz a teljes történetet egyben innen töltheted le
Kezdetek és az ötlet
Most kezdhetném azzal, hogy 1980, Hajós Alfréd Sport Uszoda, Margitsziget, de nem akarok ilyen messzire visszamenni, mert nem fogod elolvasni amíg 2015.08.22-höz érek, így csak címszavakban a távoli és közeli (sport) múltamról. 4 és 10 éves korom között 6 év úszás, majd 10 év Kajak- Kenu, 10 év judo, 4 év thai box, majd 7 év hobbifutás napjainkig. 9 maraton, sok félmaraton, egy ultra terep futás ( Maraton pb 3:13:54, félmarcsi pb 1:29:27, Kinizsi 100 futva 14h 30p ).
Következő fontos állomás, amikor a tavalyi 2014-es első Ironman Budapest 70.3-on szurkolóként vettünk részt, hogy barátainkat bíztassuk. Ebből aztán 1700 barát bíztatása lett a világ 60 országából. Hatalmas élmény volt, hatalmas bulit csináltunk, talán mi élveztük a legjobban. Szuper dolog, hogy a rajtszámokra mindenkinek ki van írva a keresztneve és az állampolgársága, így a versenyzőt a saját nevén és nyelvén - ha ez nem ment, akkor angolul - bíztathattuk, amiért nagyon boldogok és hálásak voltak. Itt már motoszkálni kezdett bennem a gondolat, hogy ezt szeretném jövőre a pályáról élvezni. Tettek azonban nem követték ezt a gondolatot, maradtam továbbra is a futásnál és az ellenkezésnél, miszerint “nem, nem veszek el a családtól és a hivatásomtól időt a macerás biciklizésre és úszásra, nem, nem költök egy rakás pénzt bringára”. 11 hónapig tartottam is magam ehhez, annak ellenére, hogy már egyre több barátom bringázott a környezetemben.
Ilyen alapokkal, háttérrel, gondolatokkal és átlagos edzettséggel rendelkeztem, amikor viszonylag későn egy élvezetes ráckevei telkünkre való letekerés után 2015.07.25-én adtam be a derekam és neveztem be a 08.22-i féltávú budapesti ironman versenyre, az ironman Budapest 70.3-ra. Vannak, akik nagyképűségnek, mások felelőtlenségnek, egyesek túlzott bátorságnak vagy őrültségnek gondolhatnák alig egy hónappal egy ilyen verseny előtt nevezni, s mi több “elkezdeni” a felkészülést. Mindenkinek kicsit igaza van, de talán nekem is, amikor 35 év sport múlttal, közel 100 versennyel a hátam mögött -különböző sportágakban-, 39 éves koromra kialakult önismerettel úgy gondoltam, hogy ami első hallásra őrültségnek tűnik az kivitelezhető. A rendezvény mottója is alátámasztja ezt: “Anything is possible” ( azaz Bármi lehetséges! ). Ekkor amim volt: futócipő, önismeret, a fent vázolt tapasztalat és hit. Kellett még: úszó cucc, bringa, bringa cucc, pár száz, ezer km a lábba, állva, ülve és vízen fekve.
Fontos ide illesztenem egy figyelmeztetést a fejezet végére, ami minden Jackass epizód végén szerepel: “Don’t try this at home!” vagyis ne csináld utánam, nem ez a követendő felkészülési példa!
Folytatás következik, látogass vissza, vagy iratkozz fel, hogy értesíthesselek az új bejegyzésekről
